ÉLETMESÉK - Kiállítás Budapesten az Aranytízben
Megnyitó: 2021. július 6. 19.00
Elmúlt...
Azonban emléknek maradt egy rövid videó, hogy mit is láthattak az érdeklődők.:)
A kiállítást megnyitja: Maczkay Zsaklin, írónő
"A találó, sokat sejtető cím önmagáért beszél: a kiállított képek egyik legfőbb jellemzője a narratív, elbeszélő jelleg. Az alkotások egyenként, önmagukban is felvillantanak egy-egy „meserészletet”, ám így, egymás mellé rendezve őket, összefüggő történeteket szőnek.
És hogy miről szólnak e költői hangvételű mesék? Egyetlen szóval összefoglalva: a kapcsolatokról. Kapcsolatokról ember és ember között, ember és ló között, tágabban véve pedig az ember és a természet között. Mindemellett szólnak a mindennapok rohanásaiban olykor elfelejtett harmóniáról. És az időről, melyben – a gyökereken keresztül – varázslatos módon összekapcsolódik a jelen és a múlt.
A fotók főszereplője valójában a ló, aki ezúttal az ember régi időktől való társaként, barátjaként, segítőjeként tűnik fel. A képek meseszerű jellegét néhol történelmi miliőt idéző ruhák és beállítások erősítik, de hasonló hatást érnek el a ködbe vesző, álomszerű felvételek is.
Andrea képmeséi – mint általában az igazán jó mesék – teret adnak a befogadó gondolatainak; közös játékra hívnak, s arra ösztönöznek, hogy magunkban gombolyítsuk tovább a mese fonalát."
Most érkezett.:)
FOR IMMEDIATE RELEASE:
12TH ANNUAL BLACK AND WHITE SPIDER AWARDS HONORS PHOTOGRAPHER ANDREA IVOR FROM HUNGARY
LOS ANGELES 18.10.2017 - Amateur photographer Andrea Ivor of Hungary was presented with the 12th Annual Black and White Spider Awards Honoured mentioned in the category of Sport at a prestigious Nomination & Winners PhotoShow streamed Saturday, October 14, 2017.
The live online gala was attended by over 11,000 photography fans around the globe who logged on to watch the climax of the industry's most important event for black and white photography. 12th Annual Jury members included captains of the industry from The Armory Show, New York; Christie's, London; McCann, Singapore; GQ, New York; Hot Docs Film Festival, Toronto; Y&R, Malaysia; Sharon Calahan, Pixar Animation Studios, Emeryville; Bloomsbury Auctions, London; and Donald Schneider Studios, Berlin who honored Spider Fellows with 672 coveted title awards and 1034 nominees in 31 categories.
"Spider Awards 2017 proves once again to be a great challenge for the jury to select the best images of the year. Every year this photographic competition increases its quality of content, reputation and prestige" said juror Andrea de Polo, Cultural Heritage Consultant at Fratelli Alinari Photo Archive in Florence. Curator and Arts Writer Paola Anselmi added "Congratulations to all the winners. A great deal of humanity and soul in this year's selection, maybe it is a sign of the times and a promise for future awards and photography in general."
"It's an incredible achievement to be selected among the best from the 8,121 entries we received this year" said Basil O'Brien, the awards Creative Director. "Andrea's "8 second," an exceptional image entered in the Sport category, represents black and white photography at its finest, and we're pleased to present her with the title of honoured mentioned."
BLACK AND WHITE SPIDER AWARDS is the leading international award honoring excellence in black and white photography. This celebrated event shines a spotlight on the best professional and amateur photographers worldwide and honors the finest images with the highest achievements in black and white photography. www.thespiderawards.com
# # #
Az egyik fotóm 6718 kép közül bekerült sport kategóriában a jelöltek közé, így több helyen is írtak róla. A fotó ITT tekintehtő meg.
Legutóbb Budapesten, az OTB Bank galériában volt önálló kiállításom, Dinamika és Líra címmel.
Több helyen is volt már önálló kiállításom, illetve képeim rendszeresen megjelennek különböző kiadványokban.
A videó a 10. Váci tavaszi fesztiválon készült, melyet az én kiállításom nyitott meg. :)