Ez egy fura téma lesz azt hiszem, de számomra mégis köze van a képekhez.

Tegnap valaki meghalt. Váratlanul. Reggel még semmi nem volt vele, aztán 3 órával később elment. Egy barátnőm megkérdezte: Ennyi egy ember?

És tényleg. Ennyi egy ember? Ennyi. 

Az én alap mondatom, a mindent ami jó. Igyekszem eszerint élni, és megadni magamnak, és másoknak is ami jó. Sokaknak ez meglepő, hogy még az apróbb dolgoknak is tudok örülni, mint pl. a napsütésnek, a tavaszi rigó füttynek. Van aki nem hiszi, hogy ez igaz lehet. Ez is elgondolkoztatott. Az embereknek furcsa, ha sokat mosolyogsz. Hisz annyi gondunk, problémánk van, megint emelték a benzint, a gyerek nem jól tanul, hülye volt a szomszéd, tsb.. Igen. Ezek itt vannak a midennapjainkban. De én igyekszem nem ezekre helyezni a hangsúlyt. Hisz látható... Egy pillanat az élet...

Két lehetőségünk van: A pohár félig üres, vagy félig tele. Amikor bármikor bekövetkezhet a búcsúzás, akkor miért a félig üres pohárral foglalkozzak?

A képeimmel igyekszem megörökíteni a pillanatot. Egy rendezvényen, esküvőn, visszaadni a hangulatot. Mert milyen jó lesz visszaemlékezni arra, hogy milyen boldog voltál az esküvődön, vagy a szüleid mennyire örültek nektek.

Szeretem, ha a képeken mosolyognak az alanyok. Persze nem az eröltetett mosolyt, hanem az igazi, belülről fakadó mosolyt. Ezért igyekszem is tenni. Igyekszem ellazítani a kamera másik végén állót. Annyira keveset mosolygunk, pedig az emberek szépek, ha mosolyognak, és mint tudjuk, a mosoly varázsol...:)

Azt is szeretem, ha képeimmel mosolyt csalhatok az arcokra, vagy egyszerűen csak örülnek. Nekem ez nagyon fontos, hogy pozitív érzést váltsak ki a képekkel.

Érdemes a  gyerekekről is  megörökíteni az állapotokat, pillanatokat. Olyan viccesek tudnak lenni, és olyan gyorsan nőnek.:)   A családtagjaimat szoktam fotózgatni, és hihetetlen micsoda változások történnek fél év alatt is. Persze ők gyerekek, látványosabb a változás, de amikor visszanézem saját magamat a régi képeimen, néha nagyon vicces látnom magam.:)  A másik pedig, hogy ezek a régi képek szép emlékeket idéznek fel, sztorik jönnek elő.

Van 2 barátnőm, akiket 18 éve ismertem meg Londonban. Azóta is tart a barátságunk, és mikor találkozunk, ami nem túl sűrű, akkor mindig készül egy közös fénykép. Kifejezetten jó visszanézni. 

Van egy kedves házaspár, akiket rendszeresen fotózok. Az első házassági évfordulójuktól fotózom őket, a szobáik falán ott vannak a róluk, és azóta az aprónépről készült képek is. Már ismerjük egymást, a fotózások jó hangulatúak, és ők is nagy örömmel nosztalgiáznak a képeken.

Fontosak a pillanatok, fontosak, hogy mindent megéljünk, és én szeretem megörökíteni is a fontos pillanatokat. Ami lehet, hogy csak nekem fontos, de mit számit, ha nekem jól esik?:)

Javaslom, hogy örökítsük meg a babánk fejlődését, a szerelmünkkel töltött időszakokat, a nagyszüleinket, szüleinket. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én szeretem visszanézni ezeket a képeket, szeretem visszanézni a képet, ahol a nagymamámmal le vagyok fényképezve. Ő már nincs, de a kép segítségével mégis itt van....

Csak egy pillanat. Ennyi van. Ez lehet hosszabb, rövidebb.

Éljük, úgy ahogy szeretnénk, és részemről az a pohár félig tele.;)