Múlt és a képek
Van egy kedves idős házaspár, akivel immár 4 éve ismerjük egymást, így közben kialakult egy barátság is köztük. Tavaly megkértek, hogy tegezzem őket. Mondtam nekik, hogy én ezt nem tudom megtenni, mégiscsak betöltötték a 90. életévüket. Aztán Feri bácsi azt mondta :"Dehát mi már újra gyerekek vagyunk!" :) Mindezt egy cuki mosollyal az arcán. Így azóta tegeződünk a "gyerekekkel", de azért Feri bácsinak hívom.:)
Most sokáig nem találkoztunk, mert hol ők voltak betegek, hol én. Múlt héten jártam náluk, megbeszéltük kivel mi történt, képekben megmutattam merre jártam.
Elmesélték, hogy fiatalkorukban rengeteget utaztak, és fényképeztek. Mivel pocsék a tv műsor, ezért előszedték a diákat, ami visszahozza a múltat nekik. Egyszerűen imádják a diavetítős estéiket, mikor vissszaemlékezhetnek a múlt szép pillanataira.
Viszont arra is rájöttek, hogy alig van kép róluk. :) Mindig a tájat fényképezték, vagy ha esetleg ők is rajta vannak, akkor egészalakos kép, messze állnak, hogy az adott épület, hely jól látszódjon... Ismerős? :) Ahogy Jucika mondta: "Nem látom magam, az arcom! Csak a kabátról tudom, hogy én vagyok, akár az öreganyám is lehetne!"
Ezt a hibát sokan elkövetjük, hisz azt mondjuk, nem magunkra vagyunk kíváncsiak, hanem az épületre. De minden jel szerint, idős korunkban, már nem az fog számítani, hogy ott állunk a Colosseum előtt, vagy az Eiffel torony előtt, hanem az is, hogy vajh mire gondoltunk, milyen volt az arcunk 20-30 évvel ezelőtt...:) Szépek voltunk? Boldogok? Hjaaaj, és nééézd azt a kis huncutságot a szemében! :)
Tegnap átmentem hozzájuk, mert megkértek, hogy valahogy oldjam meg, hogy a diákból papír képek legyenek. Miközben nézegettük a diákat, ömlöttek a sztorik. Amikor itt és itt voltunk megismerkedtünk ezzel azzal, és emlékszel Feri amikor, és emlékszel Juci....:) Csak meséltek, és meséltek. Közben nevettek, csillogott a szemük. Visszamentek a múltba, a fiatalkorukba, és újra átélték. Egészen felélénkültek tőle, mintha visszafiatalodtak volna.
60 éve élnek együtt jóban rosszban. Nem volt egyszerű gyerekkoruk, a megismerkedésük viszont egy kedves sztori.:) Sokmindent átéltek, Jucika nővér volt a háborúban, naplót is írt, aminek egy részét olvashattam... A sok rosszban egymás támaszai voltak, és ugyan náluk is voltak nehézségek, mint minden kapcsolatban, megoldották. Kitartottak egymás mellett. Mert szerették egymást. Egy barátnőmmel beszélgettünk a kapcsolatokról, ahol éppen azt feszegettük, hogy manapság inkább váltás van. Jönnek a nehézségek, és elmenekülünk előlük, nem próbáljuk meg megoldani, megbeszélni, csak menekülünk, mert az kényelmesebb mint szembe nézni a problémákkal. Sokat tanulok ettől az idős házaspártól, akik még mindig nagy szeretettel néznek egymásra. Amikor tegnap is Feri bá azt mondja: "Alszik a kislány...". Ahogy megfogja a kezét Jucikának mikor ő arról beszél, hogy kezd hülyülni, és mennyire rossz neki, hogy nagyot hall, és minden teher szegény Ferin van. Meséltek a nehézségeikről is, de mindazok ellenére mégis kitartottak. Most itt vannak egymásnak. Beszélgettünk a barátságokról is. Nem sok volt nekik, tulajdonképpen csak egymásnak éltek. Néha sajnálják, mert ők is rájöttek, hogy milyen fontos a barátság, hogy milyen fontos, hogy a családon kívül másra is tudjunk számítani. Jucika azt mondta, most öregkorukra jöttek rá ennek a fontos mivoltára, és örülnek, hogy sikerült néhány jó embert kapniuk. Karácsony környékén Jucika azt mondta nekem: "Szeretni jó".... Kívánom minden párnak, hogy öregkorukra is így szeressék egymást, ahogy ők. Semmi sem tökéletes, viták mindenhol akadnak, de ha ott a szeretet és tisztelet a másik iránt, akkor ezeket úgy tűnik át lehet hidalni. Nekem legalábbis ezt mutatja Feri bá és Jucika....
Eme kis kitérő után vissza a képekhez.:) Nem oly régen áthívtam őket magamhoz, és lefényképeztem őket én is. Jucika először tiltakozott, és a szokásos, régi módon ült a kamera előtt. Azaz mosolytalanul, mert az nem kell. De aztán sikerült nevetésre bírnom őt.
Láthattok egy példát a "méretezésre". Ezenkívül róluk is. Egyetlenegy közeli kép volt róluk. Érdekes, amit én fotóztam több mint 40 évvel később, az hasonló arckifejezéseket takar, nem?:)
Azt hiszem én is elő fogom szedni a gyerekkori képeimet. :) Nosztalgiára fel.:)
