Ivoryfoto: Blog https://www.ivoryfoto.hu/blog en-us (C) Ivoryfoto andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Mon, 16 Mar 2020 06:47:00 GMT Mon, 16 Mar 2020 06:47:00 GMT https://www.ivoryfoto.hu/img/s/v-12/u390372349-o77831226-50.jpg Ivoryfoto: Blog https://www.ivoryfoto.hu/blog 120 100 Szembe mersz nézni önmagaddal 2016-ban is? https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/7/szembe-mersz-n-zni-nmagaddal Új év, új lehetőségek...

Az idei évben is lesz lehetőséged szembenézni önmagaddal, csak rajtad múlik, hogy velünk tartasz-e ezen a napon.

Egy érdekes fotózásra hívlak téged, ahol nemcsak képeket kapsz, hanem élményeket is. Mindezt egy egésznapos program keretében, ahol a fotózáson kívül lehetőséged lesz egy életvezetési tanácsadás igénybevételére, és részt venni egy olyan játékban, ahol vidáman, észrevétlenül ismered meg önmagad talán még fel nem fedezett részeit.

Hogyan is épül fel ez a nap? A délelőtt folyamán időpontokra érkeztek a 40 perces fotózásra, ami után a képeket azonnal megkapjátok lemezen. Ezen a fotózáson ki fog derülni, hogy meg mered-e mutatni azt aki igazán te vagy, vagy legalább egy darabkát belőle.

Ezután jön a brief coaching.

Mit is takar ez a 2 szó? Edit remekül összefoglalta:

Húsz perc. 

Ennyi idő alatt, - ha engeded - eljuttatlak az értelem acélfalán át, az érzelmek tartományának Gyöngyházfényű kapujáig. Itt vár rád egy ajándék, Önmagadtól-Önmagadnak. Ez az ajándék egy felismerés, egy válasz. 

Én, - a Coach - az utat ismerem. Támasz vagyok, kísérő, szem- és fültanú a te történetedben.  

Elkísérlek a kapuig, és vissza. 

Van Húsz perced? 

Szeretettel várlak a következő útkereszteződésnél.

Lenkeiné Nagy Edit

Majd miután összegyűltünk, indulhat a közös játék Kriszta és Mari vezetésével:

Meghívunk az Óperenciás tengeren túlra, saját ismert természeted határára és arra kérünk, mondj ítéletet egy ismert, vagy kevésbé ismert mesehős felett, vagy éppen segíts Őt felmenteni az Őt ért vádak alól, vagy csak tanúskodj, és ezzel támogasd a vád vagy a védelem csapatát, de lehetsz éppen sértett is a történetben, esetleg éppen a vádlott. Egy biztos nem maradsz "érzéstelenül" ebben a játékban, ahol a szív az ész és a meglepő fordulatok vívnak csatát úgy, hogy észre sem veszed, azt a három-négy órát, amit a "mesében" töltesz.
Kedves Mindenki: Irány Óperencia!
Üdvözlettel Mari és Kriszta

A nap végét egy paprikáskrumplival zárjuk, amit szintén közösen főzünk meg.:)

Összefoglalva: Ha eljössz készülnek rólad fotók, ismerkedhetsz önmagaddal, és mindemellett új embereket ismerhetsz meg.:)

Készen állsz, hogy szembe nézz önmagaddal?

A létszám limitált, maximum 10 ember vehet részt. A program min. 8 ember esetén indul. 

Időpont: Április 23 . szombat

Jelentkezési határidő: Április 05.

Helyszín: Nagymaros

Részvételi díj: 15.000 Ft

 

Éreklődnék a programról >>>>

 

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Fotózás coach játék önismeret https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/7/szembe-mersz-n-zni-nmagaddal Mon, 06 Jul 2015 11:55:31 GMT
Ez most kérés...:) https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/6/korfu Miközben ott feküdtem a fűben, és hallgattam a madarakat, neszeket, szívtam be a mező illatát, különböző gondolatok futottak át rajtam, és ez az írás akkor fogalmazódott meg bennem...Aztán miután láttam, hogy mennyire kedvesek vagytok a facen, azt mondtam, meg kell írnom...:)

Kedves ismerőseim, barátaim és mindenki, aki látogatja, olvassa a blogomat! Nagyon jól esik mikor visszajelzéseteket kapok tőletek, örülök, ha a képeimmel, beírásotokkal egy kis örömet vihetek az életetekbe. A célom az, hogy színesebbé varázsoljam a szürkének hitt dolgokat és megmutassam milyen apró szépségek, csodák vannak körülöttünk, amik mellett úgy haladunk el, hogy észre sem vesszük. A visszajelzések alapján ez átment nektek.:) … és amikor éppen Téged fotózlak, akkor pedig Téged mutatlak meg önmagadnak.:)
Most egy kis segítséget kérek tőletek! Tavalyi évben Korfun nyaraltam, és ahogy motorozgattunk egy gondolat született meg bennem, amit szeretnék megvalósítani. Bejárni Korfut (vagy legalább egy részét), megkeresni az eldugott helyeket, beszélgetni a helyiekkel, picit bekukkantani az életükbe, és mindezt megörökíteni. Képileg, és írásban is.:) 
Az a vad ötletem támadt, hogy ennek megvalósításában Te is segíthetnél. Hogyan?... Mondom…kinéztem már egy szállást magamnak, de az odajutás zűrös, merthogy az irodák csak csomagban adják a repülőjegyeket, és akik viszont ismernek, tudják, hogy én bizony nem oda szeretnék eljutni, ahová az irodák  szerveznek :) Ez  viszont több szempontból is nehezíti a sztorit… egyágyas felár, transzfer, motorbérlés, benzin, és persze a repülőjegy.
És akkor most jönne jól a Ti segítségeteket!  Esetleg, netán, hátha, talán van olyan ismerősök, aki tud nagyon jó áron tudna szerezni charter repjegyet (wizzairt és a többieket már megnéztem). Ez már egy jó kiindulópont lenne. A másik vonal pedig, hogy az utazásomat megtámogatni bármilyen ( tényleg bármilyen) összeggel, magyarul támogatókat, szponzorokat keresek. :)
Mit tudnék én cserébe adni? Mindazoknak, akik segítenek nekem az út megvalósulásában, adnék egy,  az út során készült képet (30x45-ös) a fotók közül. Abban az esetben, ha egy vállalkozó kedvű cég szeretné a segítségét, támogatását felajánlani, akkor a fotók szabadon felhasználhatóak a weboldalukon, kiadványukban.  Továbbá nem csak képileg, hanem írásban is feljegyezném az élményeimet, tapasztalataimat, amiket csak azokkal osztanék meg, akik támogattak. 
Az utat így is, úgy is meg fogom valósítani. Amiért  a támogatásotokat kérem, azt azért teszem, mert  ez a kérés tulajdonképpen számomra egy visszaigazolás Tőletek, hogy szeretitek amit, és ahogyan csinálok. :) A segítségetekkel egyértelműen könnyebben fog menni.
Aki úgy érzi, hogy szeretne a fotóstúrámhoz hozzájárulni, az kérem írjon az
email >>  címemre. Mivel az idő szűkös, ezért ha tényleg komolyan gondolod, június 27-ig jelezz kérlek.
Előre is köszönöm!  … és a megosztásokat is :)

 

10431689_732233483506864_7279730036383160127_n10431689_732233483506864_7279730036383160127_n    10421109_732233456840200_5532354699755897493_n10421109_732233456840200_5532354699755897493_n 10375082_732235240173355_7528201271323788174_n10375082_732235240173355_7528201271323788174_n

10868059_826723537391191_4302679346380634936_n10868059_826723537391191_4302679346380634936_n   1002538_826723414057870_96370047811361652_n1002538_826723414057870_96370047811361652_n 10801931_826723300724548_8601582627429143576_n10801931_826723300724548_8601582627429143576_n

 

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) fotózás korfu szponzor https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/6/korfu Thu, 18 Jun 2015 06:16:15 GMT
Emlékek a 100 éves iskolámból https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/5/emlekek-a-100-eves-iskolambol Nagymaros most ünnepel. Az iskolánk 100 éves, és ezt egy 3 napos rendezvénysorozattal teszik emlékezetessé a tanárok, és a segítők. A pénteki nap minden eseményét megörökítettem, és ez számomra egy nagy öröm volt. A feladatom az volt, hogy az iskolai vetélkedők állomásait örökítsem meg. Mentem is egyik helyről a másikra, míg végül el nem értem az alsóiskolába. Abba az iskolába, ahol én is kezdtem. Beléptem az osztályba ahol a régi tágyak, régi tanárok vetélkedő zajlott, és valami "megütött"... Ezek pedig az emlékek voltak. Mert a teremben volt két olyan tanár, akik az én első iskolai éveimet nyomonkövették, akik terelgettek, segítettek. Most pedig ott voltunk a régi iskolánkban. Ők voltak Zsizsi néni és Jolika néni. Mindkettőt nagyon szeretem, de mégis Zsizsi néni volt az aki mindig is közelebb állt a szívemhez. Most pedig ott volt a maga valójában. Immár ősz hajjal, de a szemében még ott volt a csillogás. Mikor bejöttek a gyerekek, és segített nekik a feladatban, dícsérte őket, előjöttek az emlékek, hogy velünk is ugyanígy bánt. Aztán mikor kiment az osztály én még maradtam. Beszélgettünk, nosztalgiáztunk arról, hogy amikor én még kislány voltam...:) De mennem kellett tovább a következő állomásra.

Volt itt minden. Kirakós, memóriajáték, versírás adott szavakból, növényfelismerés, foci, bringázás, futás, párosítások, ki mit tud, qvíz és még sok egyéb, tényleg jó kis vetélkedő volt. A gyerekek lelkesen vonultak egyik állomásrról a másikra, gondolkoztak, együtt dolgoztak. 

Igazándiból most itt leírthatnám mi minden történt, de ezeket majd képekkel mutatom meg, inkább arról írok, amit ez a nap kiváltott belőlem....

A szüleim, a nővérem, és most az unokaöcsém is ebben az iskolában tanult/tanul. Mikor végigmegyek a folyósókon láthatom a szüleim, nővérem, és az én tablómat is. Rajta a régi osztálytársakkal, akik közül sokkal, a mai napig jó barátságban vagyunk.  Ez engem nagyon jó érzéssel tölt el. A múlt, az emlékek. Vilégéletemben nagymarosi voltam, és bár unalmas, csendes kis város, szeretem. Szeretem, mert szép, mert akármerre megyek emlékekbe botlom, mert otthon vagyok, mert tölt a hely. Itt még köszönünk egymásnak az utcán, megkérdezzük hogy vagy.  Pénteki nap pedig különösen szerettem Nagymarost.

Nagyon jó volt ott lenni az osztályban Zsizsi nénivel, aki mindig is hitt bennem. Itt kénytelen leszek zanzásítva elárulni egy titkot magamról. Kiskoromban beszédhibás voltam, konkrétan nem tudtam rendesen megformálni a szavakat, betűket. Óvodás korom óta jártam Berci bácsihoz,(akinek szintén nagyon sokat köszönhetek) aztán pedig bekerültem Zsizsi néni osztályába. Azért azt sejthetitek, hogy egy beszédhibásnak milyen nehéz volt kimondani azt, hogy "Zsizsi néni".:) Nekem szerencsére ezekből a nehézségekből egy dolog maradt meg, ami elő is került. Ez pedig már az eredménye volt a befektetett munkának.  Amikor az alsó iskola folyósóján örömmel futok, és kiabálom, hogy"Zsizsi néni!", mert végre ki bírtam mondani.:) Azért az élet edzett.:) A következő osztályfőnökömet Erzsi néninek hívták, de közben volt Zsuzsa néni is...:) Csak azért, hogy elhiggyem, megy ez nekem :) Zsizsi néni még mesélt nekem sztorikat abból a korból, hogy mit hogyan oldottunk meg együtt, és azt is mindig elmondja, hogy ebben nagyon nagy szerepe volt anyunak is. Hisz otthon is sokat kellett gyakorolni, tükör előtt állni. De jó munkát végeztünk.:) Egy barátnőm nemrég azt mondta: gyerekkorodban nem tudtál beszélni, de most ezt rendesen bepótolod. :D Igaza van, de én ilyen vagyok.:)

Ez a nap nekem egy igazi töltős nap volt, mert jó érzéssel töltött el, hogy a délelőtt egy részét Zsizsi néni társaságában tölthettem el.

 

R_IMG_3920R_IMG_3920   R_IMG_4317R_IMG_4317

 

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) emlékek iskola https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/5/emlekek-a-100-eves-iskolambol Sat, 30 May 2015 07:40:32 GMT
Egy fotósorozat véget ért https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/5/egy-fot-sorozat-v-get-rt Hol volt hol nem volt volt egyszer egy lány, akit 1 évvel ezelőtt az élet a kamerám elé sodort. Az első fotózás során nagyon jó kis képek készültek, megmutatták a lány szépségét, a belső bájának egy kis részét. Megbeszéltük, hogy 2 hónap múlva ismétlünk. Ebből több hónap lett, de közben beszélgettünk, és szép lassan kialakult valamiféle barátságszerű köztünk. Már nemcsak a képek kötöttek össze, hanem egy-két közös program is, ahol jókat szórakoztunk.

Aztán eljött a következő fotózás, ami egy jóval oldottabb, felszabadultabb képsorozatot eredményezett. Egyre több arcát rögzítettük képekben, egyre többet játszottunk. Mivel a lány fiatal, útkeresésben van, a képek egy kicsit ezt az útkeresést is rögzítették. Azaz a változást. Mert volt. 

Az idő telt, a képek gyűltek, már egész szép kis portfóliója van, láthatja magán a változást. Volt amikor engedte, hogy ez látszódjon, volt amikor nem. A legutolsó fotózásunk pár hónapja volt. Érdekes élmény volt.

Egy év alatt érdekes volt látnom a változást, az átalakulást, hogy eltűnt az a fiatal tinedzser, és helyette életre kelt a nő. A képekről hamarabb is ez tükröződött, de most ez belülről jött, nemcsak a testi adottságok által, hanem engedte, hogy a lányt felváltsa a nő. Ezenkívül kijött koránál jóval idősebb személyisége is. 

Számomra az a téli fotózás volt az utolsó. Tudtam, hogy itt többé nincs szerepem, nem kell már az önbizalomnövelés, nem tudtam kihozni belőle semmit. Nem akarta, és én sem szerettem volna. Ő sok fotóval, én pedig egy élménnyel lettem gazdagabb, hogy készíthettem szép képeket, és megismerhettem egy sokszínű fiatal nőt.:) Biztosan fogok még készíteni róla néhány képet, de azok már nem azt a szerepet töltik majd be mint az eddigiek. Az eddigieknek célja volt megmutatni őt, a változását, és segíteni ebben a változásban. A továbbiak?Nos. Játék lesz.

Miért is volt jó, hogy 1 éven át fotóztam? Mert tudom, hogy sokat segített neki a változásban, tudom, hogy jó volt látnia a külső változását, és egyben a belsőt is. A fotózás nemcsak arra jó, hogy megörökítsen egy pillanatot. Arra is, hogy megmutassa ki is vagy, milyen változásokon mész keresztül. Amennyiben az a célod, hogy változz, ez lehet akár egy "állapot-rögzítés", vagy akár egy visszaigazolás is számodra, hogy amerre haladsz, az jó vagy rossz. Mindezt pedig a szemed fogja megmutatni...Vallom, hogy a szem a lélek tükre, ott tudjuk megmutatni kik is vagyunk, mit is szeretnénk, Lehetsz bomba nő/férfi ha közben a tekinteted üres. A kép is üres lesz. Számomra pont az a lényege, hogy te, a személyisged benne legyen. Erről szólt ez az 1 év is, ami lezárult.

Kívánom neki, hogy mindig azt tehesse amit érez, és haladjon a saját maga által választott úton.:)

Az én mottóm: Mindent ami jó. Ugyanezt neki is és mindenkinek.:)

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Fotózás portfólió portré önbizalom https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/5/egy-fot-sorozat-v-get-rt Sat, 30 May 2015 05:29:37 GMT
Egy kedves barát fotózása https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/5/egy-kedves-bar-t-fot-z-sa Véégre! Véégre eljött ez az idő is.:) Kati barátnőmet valamikor nagyon régen Londonban ismertem meg, és ez a barátság azóta is töretlen. Ritkán beszélgetünk, de amikor igen, az minőségi, és nekem ez nagyon fontos.:)talán már rájöttetek, hogy számomra az emberi kapcsolatok sokkal fontosabbak, mint tárgyakat gyűjtögetni. Ez a barátság is ilyen. A ritka kommunikáció ellenére ő az egyik, akire tudom, bármikor bármiben számíthatok. Mikor együtt vagyunk, megbeszéljük az élet nagy dolgait, és közben jókat nevetünk. Nemcsak siránkozunk, hogy hjaaaj, de nehéz az élet, ez meg az van. Manapság az emberek szeretnek panaszkodni. Megértem. Sok a nehézség. Mindenkinek. De ha állandóan azokról beszélünk attól jobb lesz? :) Én mindig azt mondom, hogy keressük meg azokat az apró dolgokat, amik mosolyt csalnak az arcunkra. Lehet ez az akácvirág illata, lehet ez egy szép virág, bármi. Azt vallom, érdemes az apró szépségeket is észrevenni. Kati pedig ilyen ember. Ismerem tizenx éve őt, tudom milyen nehézségei voltak, és mégis mindig megtalálta az apró örömöket.

Néha úgy érzem, lélekben túl fiatal vagyok a korosztályomhoz képest.:) Én még szeretek vidámkodni, jól érezni magam, de sajnos a gépszíj mindenkit elkap körülöttem.:) Na jó, nem mindenkit, hisz Kati is ilyen.:)

Nemrég volt a születésnapja, és mivel évek óta arról beszél, hogy szeretne magáról egy fotósorozatot mielőtt megöregedne, (:D :D ), így születésnapja alkalmából egy fotózásra invitáltam őt.

A napokban el is jött, és sokféle kép készült róla. Jókat dumáltunk közben, kimentünk a kerti műtermembe (meghagytam a mezei virágokat.:) ) aztán a  házban elkezdtük a stúdiózást. Jó volt, és ami számomra nagy öröm volt, hogy a végeredménnyel ő is elégedett volt. Szülinapomra kaptam egy képeslapot tőle, ez állt rajta: "Bár sokszor távol vagyunk egymástól... a mi barátságunk ugyanolyan erős marad." Én is így gondolom.:)

Kívánom neki, hogy maradjon ő is mindig ilyen amilyen most, és a 70. születésnapján is várom egy újabb fotósorozatra.:) 

Ízelítőül néhány kép.

           

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Barátság fotózás porfólió https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/5/egy-kedves-bar-t-fot-z-sa Tue, 19 May 2015 08:13:28 GMT
A tánc világnapja https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/a-tanc-vilagnapja Amikor táncolsz, nem az a célod, hogy egy bizonyos pontra megérkezz a táncparketten, hanem hogy minden lépést élvezz, míg odaérsz.

Dr. Wayne Dyer

Ma van a tánc világnapja. Számomra ez egy fontos dolog. Azaz a tánc. Imádok táncolni, és imádom nézni is, hát még fotózni! Sajnos ez utóbbira ritkán van lehetőségem, pedig az egyik kedvenc fotótémám. Szeretem amikor pusztán a mozgással kifejezik az érzéseket, gondolatokat.

Valamikor diák koromban táncoltam. Volt itt minden. néptánc, jazzbalett, írtánc, görögtánc, line dance, klasszikus táncok, mint rumba, keringő. Mindegyiknek megvolt a maga varázsa. Mostanság inkább csak "Én"-tánc van. ami éppen jól esik, ami jön. Egy a lényege, hogy jól érezzem magam benne. Mindezt ital nélkül teszem. Nem kell hozzá. A táncban az ember elengedi magát, felszabadul, és az oly sokszor emlegett MOST-ban van. Sokan nem mernek táncolni, mert azt mondják nem tudnak. Pedig tudnak, csak nem merik beleengedni magukat, félnek attól, hogy mit szólnak azok akik látják őket. Mondhatjátok, hogy persze, nekem könnyű, hisz táncoltam. De ismerek olyat aki nem tanult táncot soha, csak egyszerűen bele mer menni a mozdulatba, követi a ritmust és tudja, hogy Olyankor nem számit semmi sem. Mert a tánc az jó, ez a lényeg. Megadni magunknak mindazt ami jó.:) Mindenkinek jó táncolást kívánok! :)  

További táncos képek >>>

10491200_735413016522244_9016477293707490034_n10491200_735413016522244_9016477293707490034_n 10487175_735136243216588_995604201319213989_n10487175_735136243216588_995604201319213989_n 10577142_749011401829072_1915406389279301315_n10577142_749011401829072_1915406389279301315_n 983733_749011555162390_1984039342334289692_n983733_749011555162390_1984039342334289692_n

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Tánc fotózás portfólió tavasz táncvilágnapja https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/a-tanc-vilagnapja Wed, 29 Apr 2015 10:02:04 GMT
Harsogó színek, gyönyőrű világ https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/harsog-sz-nek-gy-ny-r-vil-g Ma van a névnapom. Gondoltam megünneplem. Így tegnap este egy koncerten voltam, ma pedig kimentem az erdőbe. Kivételesen nem a vadak voltak most a fontosak, nem is arra mentem amerre szoktam. Most, hogy a kertem, és a környezetem tele van virággal, friss színekkel,  fotós helyszíneket kerestem. Bóklásztam az erdőben, és ugyan az elsárgult avar recsegett még lépteim alatt, de már mindenhol friss zöld, újraéledő természet volt. Akármerre mentem virágzó fák, gyönyőrű fények. Kiértem egy rétre, ahol virágmezőt találtam. Befeküdtem közéjük, fotóztam, aztán csak úgy élveztem a heverészést. El is szundítottam, ami nem csoda, mert bódító illatok voltak. A tavaszi virágok, a friss fű illata, egyszerűen megfogott.:)

Kimenni a természetbe mindig feltöltő élményként hat rám. :) De gondolom ezzel nem vagyok egyedül. Ez is egy olyan élmény, amit pénzért nem lehet megvenni, de mégis gazdagabbá tesz... Tegnap volt egy érdekes beszélgetésem valakivel a pénzről, és a marketing fontosságáról. Mindkettőt fontosnak tartom, csak úgy gondolom a módszer nem mindegy, nem mindegy milyen úton leszünk gazdagabbak. Vajon attól leszünk nagyon gazdagok, ha sok pénz van a számlánkon? Vagy attól, ha közben lelkileg is gazdagodunk? Szükséges a pénz, hisz ez egy egyfajta energia is, a szolgáltatásunk ellenértéke. Sajnos sokszor tapasztalom, hogy azok akik úgymond meggazdagodnak, elveszítik az emberi értékeiket. Nincs már rá idő. Rengeteget dolgoznak, rengeteg terhet magukra vesznek azért, hogy sok pénzt kereshessenek, amit aztán arra költenek, hogy a munka közben felvett terheket, streszt kiheverjék. Hmmm.... Ördögi kör, nem? Valószínű nekik nincs arra idejük, és talán igényük sem, hogy kimenjenek a Duna partra, vagy csak úgy észrevegyék a felhők formáját az égen. Ezek olyan apróságok amiket nem tudnak megvenni, nem látják az értékét. Pedig ha észrevennénk az apróságokat, jobban tudnánk egymást is értékelni, tisztelni. De elfáradunk a nagy pénz hajsza közben. Olyan jó lenne megtalálni az egyensúlyt.  A munkánkért megkapni a megfelő ellenszolgáltatást, és elégedettnek lenni azzal amink van. Emberi gyarlóság, hogy mindig többet és többet akarunk. Nálam nem elsődleges a pénz, mégis gazdagnak mondhatom magamat. Igaz, ez nem látszik meg a tárgyi dolgokon, hisz én úgy érzem lelkileg vagyok gazdag. Annyi mindent kapok a természettől, és a körülöttem lévő emberektől, állatoktól. Ezért csak hálás lehetek. :)

Viszont mondani szokták, a kenyeret vatikáni valutával nem lehet megvenni. :) Ahhoz, hogy minnél többen tudjanak a szolgáltatásomról kell a marketing, hisz valahogyan el kell juttatni az információt a potenciális vevőkörhöz.:) Ez a bejegyzés a személyes élményen kívül egy felhívás a keringőre. Mondhatni marketing fogás is, mert arra bíztatlak, hogy ha szeretnél magadról tavaszi fotókat általam, akkor most jelentkezz, mert minden virágba van borulva.:)

El tudod magad képzelni, ahogy ott fekszel a virágok közt, vagy a fák közt fotózunk? Jelentkezz mielőbb, és csodás közegben, friss élénk színek között virulhatsz te is.:) A megújjulás lehetősége itt van számodra is.:) Előre is köszönöm a bizalmadat.:)

Íme néhány ízelítő kép a lehetséges helyszínekről.:)   Foglalásért katt ide >>>

IMG_8181IMG_8181   IMG_8172IMG_8172   11156295_897335693663308_6625645676019449395_n11156295_897335693663308_6625645676019449395_n IMG_8193IMG_8193  

  IMG_8191IMG_8191   11148590_897335323663345_3742354254614772186_n11148590_897335323663345_3742354254614772186_n    IMG_8214IMG_8214

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) fotózás portfólió tavasz https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/harsog-sz-nek-gy-ny-r-vil-g Sat, 18 Apr 2015 20:17:00 GMT
Lemaradtam egy jó képről.... https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/lemaradtam-egy-j-k-pr-l Le bizony. Eljött az erdei séta ideje, és bizony lekéstem..

Egy nagyon érdekes dologra tanított ma ismét az erdő. Mégpedig arra, hogy mennyire fontos a MOST megélése, a jelenlevés. Bóklásztam az erdőben, közben mindenhol voltak a gondolataim. Mindig igyekszem a jelenben élni, a pillanatokat megörökíteni, de persze ez nem mindig sikerül. Hisz történnek velünk dolgok, emberek vesznek körül akik vagy így vagy úgy megérintenek, alakítanak. Ezeken pedig gondolkozunk, esetleg újra szeretnénk élni azt az élményt ami akkor volt. Most is így jártam. A fejemben cikázott mindenféle. A tegnapi beszélgetések, a holnapi teendők, a jövőbeni tervek, hogyan tudok jobb képeket készíteni, miben különbözöm a többi fotóstársamtól, hogyan tudnám jobban belevésni az agyakba, hogy hahó itt vagyok mint fotós is. Szóval a múlt, jövő, marketing. Minden volt, csak éppen az adott pillanat nem. Hallottam ugyan a madarak énekét, a lépteim alatt zizegő avar hangját, nézelődtem a vadak után, és mégis. Most mégis ő volt a gyorsabb. Mert ő nem gondolkozik. Nem agyal, nincs sehol máshol csak abban a pillanatban amit megél. Él a jelennek. Ő nem gondolkozik azon, hogy mit fog enni holnap. Figyel, jelen van, érzi, hallja a neszeket, mozgást. Mennyivel egyszerűbb lenne ha mi is így tudnánk élni minden pillanatban. Mert néha azért sikerül a jelenben lenni. :) 

Miután sikeresen elszalasztottam a bakot, visszatértem a jelenbe. Kiürítettem az agyam, és csak mentem, hallgattam az erdő zajait. Leginkább magamat hallottam, mert egyszerűen képtelenség volt halkan menni. :D Amikor nem az avar zizegett, akkor a kiszáradt föld ropogott a lábam alatt. Viszont ebben a Most-ban egyszercsak észrevettem egy apróságot. Egy békát. Nem is tudom, hogy hogy láttam meg, de ott volt. Legalább sikerült valamit észrevennem anélkül, hogy az elugrott volna.:) Jelen voltam, és ez jó volt. Két kedvenc mottóm van: Mindent ami jó, és Carpe Diem. Mindkettőt megéltem.:)

Már a kocsimhoz sétáltam a kiürített agyammal, semmire sem gondolva, csak úgy élvezveztem az erdőt. Egyszercsak oldalra néztem. Ott ült egy őz az avarban. Egymás szemébe néztünk, majd elkövettem egy alapvető hibát. Gyorsan mozdultam, és kaptam a gépemért. Persze esélyem sem volt vele szemben, én pislogtam és ő már a társaival együtt -mert akkor derült ki, hogy a triumvirátus- befutott a sűrűbe. Kb. 5 méterre volt tőlem. Ahelyett, hogy lelassultam volna, ahogy egyébként szoktam, most kapkodtam. Kár volt. :) Viszont ismét fel lett elevenítve a lecke. Nyugi,  jelen, és akkor világomban minden rendben van.:)

Ennyit sikerült megörökíteni belőle...

De azért a békát is megosztom.:)

IMG_7777IMG_7777   IMG_7741IMG_7741

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Most fotózás pillanatok https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/lemaradtam-egy-j-k-pr-l Sun, 12 Apr 2015 19:59:49 GMT
Nem éppen hagyományos kismama fotózás https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/Kismama-fotozas Legnagyobb örömömre eljött hozzám az egyik kedvenc házaspárom. Anno az esküvőjüket fotóztam, és megbeszéltük, hogy amikor kismama lesz, várom őket egy fotózásra.

Immár 7 hónapos boldog kismama lépett be az ajtómon, büszke párja kíséretében.

Beszélgettünk kicsit, aztán elkezdtük a fotózást. Nem csalódtam a párban. Ment a móka, nevetés, egyre viccesebb képek készültek. Volt itt fakanál, maccsó cowboy pasi, büszke apa, romantikus anya.:)

Öröm őket újra látni, mindig szívmelengető, ha boldog embereket fotózhatok. Ők azok, és ez jó. Persze nekik is vannak nehézségeik mint mindenkinek, de megpróbálják az élet napos oldalát látni.:)

Megbeszéltük, hogy 2 hónap múlva újra találkozunk, mikor a kis pocaklakó megnézi a mi kis világunkat.:)

Tudjátok, rólatok is készülhetnek hasonló, vagy éppen teljesen különböző képek, csak annyi a teendőtök, hogy megkerestek, és egyeztetünk egy időpontot.:)

 

 További képek >>>

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Fotózás boldogság kismama portré https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/4/Kismama-fotozas Fri, 10 Apr 2015 07:28:51 GMT
Kedvenc fotóstémáim https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/kedvenc-fotostemaim Sokan azt mondják, hogy egy fénykép elkészítése pofonegyszerű. Céloz, Fókuszál, lő. Máris kész a kép! Egyetértek. De azért számomra egy kicsit több dolog kell a jó képhez. Esetleg kitalálni, hogy mit is szeretnénk mondani, megkomponálni fejben, és aztán gépen, hogy aztán ne utána kelljen a számítógépen bűvészkedni. Valamikor régen, egy kedves ismerősöm megkért, hogy mivel van tükörreflexes gépem, és elkezdtem fotózást tanulni, menjek már el, és örökítsem meg nekik ezt a szép napot. Elmentem és lőttem. Boldog - boldogtalant, mindent ami mozgott, nehogy valamiről lemaradjak ám! A digitális világban ezt az ember simán megteheti (persze aztán rájössz, hogy a gépnek is van egy élettartama, és egy zárcsere nem olcsó mulatság..), hisz a memóriakártya elbírja. Aztán hazamentem és 3000 fényképet kellett végignéznem, ahol Juliska így mosolyog, Mariska amúgy, Jancsi így fogja a poharat, Karcsi meg amúgy...Nem is bírtam egyszerre átnézni. Tanulságos volt. :D Kedvenc fotósom mondatát később a falamra írtam: "Gondolkozz mielőtt exponálsz. " Szipál Martin mondata ez.

Ezután az esküvő után kezdtem komolyabban foglalkozni a fény-kép készítéssel.

Van amikor kell a sorozatlövés, nincs idő a komponálásra, csak a pillanatrögzítésre. Ilyen a bikarodeó. A kapu nyitás után van néhány mp, amíg a rodeós meüli a bikát, aki forog, rúg, fotózni is nehéz, nemhogy megülni.:D  

Nagyon szeretem a pillanatrögzítést. Figyelni, és elkapni azt a bizonyos tekintetet, mozdulatot, pl. táncosoknál . Itt is folyamatosan figyelni kell a mozdulatra, a fényre, mindezt a gépen keresztül, és amikor úgy érezzük, megnyomni azt a bizonyos gombot.                                            

Fotóztam sirályt is. Ez azt jelentette, hogy a kamera folyamatosan rajta volt a madáron, de nem "lőttem". Aztán amikor olyan szögbe láttam ahogy szerettem volna, exponáltam. Itt jött a sorozat, aminek legjobb képe szerintem ez lett.

  IvorylogoIvorylogo

 

Mesterem azt tanította nekem, hogy a fényen kívül az egyik legfontosabb dolog, a szög. Azaz, én milyen szögből készítem el a képet. Hagyományosan, ahogy minden ember látná? Vagy kicsit variálok? Eldőlök, lefekszem, felmászok valamire? Számomra ez lett az egyik legfontosabb. Néha ugyan elfelejtem és beállok a "sablonba", de ezért szeretek "szivárványozni", azaz csak úgy játszani. Minden fotótémánál érdemes kipróbálni a szögeket. De ugyanígy a fényeket is. Szeretem az ellenfényes történeteket, és szeretem az alulexponált képeket is. Egy lónál különösen szép tud lenni a sörényen átsütő nap fénye. Nemcsak a ló sörényén tud szépen átsütni a nap, hanem egy lány haján is, vagy éppen a menyasszonyi fátylon átszűrődő fény is nagyon szép tud lenni. Persze nagyon nem mindegy a napszak sem. A déli napfény igen nehezen tud átsütni bármin, hacsak nem a a földön fekve fotózunk, míg a téma felettünk van. De a fények ilyenkor nagyon élesek. Érdemes kihasználni a felkelő, vagy éppen a lenyugvó nap sugarait, mikor az árnyékok megnyúlnak. Napközben a legjobb, ha az eget, fátyolfelhők borítják. Megvan a természetes szűrőnk.

Visszatérve a kedvenc témákhoz, szeretem még a portrékat, az elkapott pillanatokat, és az ételfotókat is. Utóbbiakat azért, mertha nem mű, akkor meg is ehetem.:)

Amennyiben te is szeretsz fotózni, játszani, akkor mesélnék még picit olyanokról, amikre úgy gondolom érdemes figyelni.

Mint már említettem, a fény, a fotózás szöge, és ami még szerintem nagyon fontos, a háttér. Figyelj arra, hogy mi van a  téma mögött. Biztosan te is láttál már olyan képet, ahol az alany fejéből, vállából, villanyoszlop, vagy fa nőtt. Van amikor egyszerűen képtelenség kiküszöbölni, mert pl. az épület része a lámpaoszlop. Esetleg ilyenkor próbálj lejjebb menni, vagy odébb lépni. Néha egy lépés is elég, és máris mást látsz. Alanyaim sokszor nevetnek rajtam, mert igen furcsa pózokban tudok fotózni. Na jó, bevallom. Rögtön edzést is tartok. Legtöbbször combra és hasra gyúrok.:) 

Állatoknál fontos, hogy a gép mindig a szemednél legyen. Nekik nem lehet mondani, hogy most ne mozogj, vagy éppen lépj ide-oda, fordulj, stb. Mindig készenlétben kell lenni, mert soha nem lehet tudni, az ember milyen pillanatot kap el. Gyorsnak kell lenni, mert bizony a lovak, de kutyák, macskák igen gyorsak, nem várnak meg. Tudom, a válasz erre az, hogy ehhez már profi gép kell. Nem feltétlenül. Például én önmagam tesztelése végett fotóztam díjugratás egyszerű digitális géppel.  Le kellett követnem a ló mozgását, és kiszámolni az ugrás pillanatát. Nekem előtte 1 mp-el kellett  lenyomni az expo gombot, így sikerült elkapnom a levegőben. Nem egyszerű feladat, és tesztelni kell a gépet is, magadat is.

Az embereknél is szeretek készenlétben lenni, mert soha nem lehet tudni, milyen gondolat fut át az agyán, ami megjelenik az arcon. Nagyon szép képeket lehet így készíteni. Fotózás közben sokat szoktam beszélni. Egyrészt mert szeretek beszélni, másrészt mert így lazítom a kamera előtt állót.:) Embertől, szituációtól függ, hogy miket mondok, és persze attól is, hogy mit szeretnénk kihozni. Vidám képeket? Romantikus képeket? Esetleg elmerengőeket? Ehhez kellesz te, és kellek én is. Közben én le nem veszem a szemem rólad, keresem, figyelem azt a pillanatot, ami a legjobban kifejezi amit szeretnénk. Egy-egy fotózás végére igen el lehet fáradni, fizikailag, és szellemileg is. Van akit gyorsan ki lehet lazítani, de van olyan is, akihez sok idő kell. De ez a másik szépsége a fotózásnak.:) Én szeretem elérni, hogy gyorsan légy az aki szeretnél lenni a képeken. :)

Az elején jeleztem, hogy milyen egyszerű képeket készíteni. Talán egy picit rávilágítottam arra, hogy sokmindenre kell figyelni. Itt csak kiragadtam egy-két dolgot, ennél sokkal több minden számít, de ezt biztosan ti is tapasztaljátok.::)

Közeledik az Anyák napja, lepd meg Őt egy igazán szép ajándékkal...>>>>>

Jó fényeket!:)

  RR_IMG_4498RR_IMG_4498 R_IMG_0600R_IMG_0600

 

 

 

 

 

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Fotózás portré tippek https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/kedvenc-fotostemaim Mon, 30 Mar 2015 20:57:23 GMT
Lovak és élmények https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/lovakeselmenyek Ti szeretitek a lovakat? Én egyszerűen imádom őket! Fantasztikus a mozgásuk, gyönyörű képeket lehet róluk készíteni, és remek társak.

Azt is sikerült megtapasztalnom, hogy micsoda humoruk van.:) Hobbiként lovasterápiás segítő vagyok, és az egyik terápiás lovunk remekül el szokott velem szórakozni. Becses neve: Hajni. Lovasterápián problémás gyerekekkel foglalkozunk, akiknek a kisugárzását néha a lónak nagyon nehéz elviselni. Ezért is fontos, hogy jó idegzetű, okos, nyugodt ló legyen a terápiás ló. Hisz ők minden rezdülést levesznek. Leveszik ha jó a kedvűnk, leveszik, ha gyengék vagyunk, és bizony ki is használják. Jobb esetben csak nem teszik amit kérünk, rosszabb esetben pedig repülhetünk róluk. Egyet nagyon megtanultam tőlük lovaglás során. Amikor valami nem úgy sikerül, ahogy mi azt szeretnénk, akkor ne őket hibáztassuk. Valószínűleg helytelen segítséget adtunk.:) Arról nem is beszélve, hogy esetleg belül nem vagyunk rendben, és ezt kivetítjük rájuk....;)

Hajni a terápiát remekül csinálja, őt már nagyon nehéz kibillenteni. Nem úgy engem.:) Mögöttem szokott jönni, és ha unatkozik, elkezd bökdösni az orrával. Egy ilyen esetnél el voltam bambulva, Hajni pedig megbökött, de úgy istenesen. Biztosan láttatok már olyat, mikor a bohóc fenekét böki meg valamilyen állat, és ő hatalmas kar és lábmozdulatokkal próbálja visszanyerni az egyensúlyát. Pontosan ez történt velem is. Persze én morcosan rászóltam Hajnira, hogy mit művel, erre a kislány aki a lovon ült elkezdett kacagni. Az az igazi, önfeledt nevetés volt.  Hajni az óra alatt többször is böködött, és én pedig teátrális mozdulatokkal mentem bele a játékba. Remekül szórakozott mindenki. Ez a kis játék a későbbiekben az óra egyik fontos elemévé vált.:) Van humora az öreglánynak.:)

Nem tudom mi ez a vonzalom ember és ló között, de valahogy azt vettem észre, hogy mindenki szereti őket, és fotózásnál is egy örök téma. Talán mert már a látványuk is megnyugtató. Arról ne is beszéljünk, mikor az ember lovagol. Együtt menni egy lóval, aki az én kedvemért hajlandó azt tenni amit kérek tőle, fantasztikus érzés. Sokat tanított nekem a ló, megváltoztatott, és úgy érzem jó irányba.:) Főleg miután leestem, és bizony kórház lett a vége...A jobb vállam ugrott ki. Jobb kezes vagyok...De megérte. Sokat tanultam az elfogadásról. Előtte nem szerettem segítséget elfogadni, majd én mindent a magam erejéből megoldok, hagyjanak engem békén, nem kell a támasz, a segítség, mégcsak ötleteket se mondj, mert majd én. Haha, persze...:) Itt azonban nem volt választásom. Megtanultam az elfogadást, és a segítség kérést. :) Kemény munka volt, az első 2 hétbe majd belepusztultam. Választhattam. Vagy harcolok, és szenvedek, vagy elfogadom a szituációt, és kérek. Nem lettem kevesebb, nekem is jól esett a támogatás, ők örültek, hogy segíthettek, így mindenkinek jó volt, és végül is ez a lényeg, nem?  Mindenkinek legyen jó! :)  Ezenkívül a bal kezemet is megtanultam használni, mert olyan szinten volt domináns a jobb kezem, hogy az elején bal kezemmel  semmit nem tudtam kezdeni. Furcsa volt erre rádöbbenni.:)

Ennek ellenére nem adtam fel, a gyógyulás után visszaültem a lóra, igaz, nem volt egyszerű legyőzni a félelmemet. Az első esés után még viszonylag egyszerű volt,de a második esés után (az is kórházzal végződött) konkrétan felültem a lóra, az megmozdult, és én leszálltam. Javasolták a hintalovat is, de valahogy én a 6 mázsás csodára vágytam.:) Pedig rettegtem. Minden egyes óra előtt hányinger, hideg kéz, kiszáradt torok...De egy év alatt sikerült a barátaimnak, és Locomotívnak vissza adni a lovakba vetett hitemet, bizalmamat. Ők tudják, hogy ez milyen nagyon kemény munka volt...Minden egyes lovagláskor át kellett mennem magamon, le kellett győznöm a félelem mumust. Néha Éva mondta is: "Már megint ketten ültök a lovon! A majré és te. " Aki lóra ül, az esik. Nekem ezek az esések nagyon mély nyomot hagytak, valószínű, mert mindkettőt több hónapos gyógyulás követte.  Biztosan ti is tudjátok milyen az amikor rettegtek valamilyen lépést megtenni, de aztán szembe mentek magatokkal, és léptek. Mikor ez megtörténik, az felemelő érzés. Ennek köszönhetően ma már terepre is ki merek menni. Egyébként a fordulópont akkor volt, mikor Csaba feldobott a lóra, ám én elvesztettem az egyensúlyomat, és szó szerint átestem a ló másik oldalára, ahol szerencsére Éva fogta a kengyelt, így az ő karjaiba estem.:) Visszaültem Lokira, és minden ok volt. Nem mondom, hogy nem félek a lovaglástól. A mai napig sokszor van az, hogy félek kimenni, tiszta stressz vagyok lóra ülés előtt. De mindig átmegyek magamon, remek próba ez nekem.:) Meg kell adnom a bizalmat a lónak, és magamnak is. Ennyi a történet.:)

Van egy hely ahová szeretek kijárni fotózni.  Ez egy ménes, ahol vannak csikók, kancák, mének, és már elég jól ismerjük egymást. Nagyjából már a fülüket se mozdítják, mikor meglátnak. Ám a legutóbbi alkalommal mikor kimentem, fantasztikus látványban volt részem. Két fiatal mén úgy gondolta műsorozik egyet a kamerának, ne csak a legelészést, meg a naplementét fényképezzem. Mintha valaki azt mondta volna, hogy "csapó indul", elkezdtek verekedni.Először finoman, játékosabb formában. Az egyik lovon volt kötőfék. A másik a kötőfék szárát elkezdte huzigálni, szórakozott vele. A másik először még elhúzta a fejét, "naaa, ne szórakozz mááár!", de aztán berágott. Kezdett komolyabbra fordulni a dolog. Ágaskodtak, harapdálták egymást, letértedeltek, a másik lábát akarták harapni, egymás nyakába kapaszkodtak. A többi ló felnézett a legelésből, majd vissza a kajára. Nekik ez uncsi volt. Nem úgy nekem! Ja és volt még egy pej ló, aki heves érdekődéssel figyelte a két fiatal urat, hogy ezt ök hogyan is csinálják. Néha bele is zavart a képbe, nem győztem ugrálni, helyezkedni, hogy ne legyen benne. Vigyázni kellett, mert a mozgásukat is követni kellett, nem szerettem volna egy-egy vágta közepébe bele kerülni. Igazi is edzés volt.:) Bokor, fa, futás, jönnek, guggolni, mert jobb a kép, a fenébe, benne ez az ág, menjetek már odébb mert nem jó a háttér! Ilyen és hasonló gondolatok voltak a fejemben.:) Gyönyörű, és egyben félelmetes látvány volt. 

 Néhány képet itt >> láthattok erről az élményről.:)

A lent pedig egy kedves fotózás egyik képét láthatjátok. Ez volt az első találkozásuk, mégis valami kialakult köztük...

 

 

 

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) fotózás lovaglás önbizalom https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/lovakeselmenyek Thu, 19 Mar 2015 10:54:50 GMT
A média hatalma és a hit https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/a-media-hatalma Feri bácsiék hatására előszedtem a régi gyerekkori képeimet. Jó volt nosztalgiázni, vicces volt nézni milyen is voltam, és azt is, hogy mik maradtak meg belőle.:) Viszont ennek örömére, elkezdtem szortírozni, rendezni a pár éve másokról készült  képeimet is. Jó kis tanulmány volt, azóta sokmindent másképp csinálnék.:)

A szelektálás közben előkerült egy fiatal lányról is néhány kép. A lány nagyon csinos, oda vannak a pasik érte. Mindene megvan ami egy nőnek kell. Báj, szépség, formák, és mindehhez még esze is van.:)

Pár hete ismét előkerült, és beszélgettünk vele, hogy mi történt az elmúlt években. Aztán egyszercsak elmesélte, hogy ő nem érzi Nőnek magát. Nagyon megdöbbentem ezen a mondatán, és megkérdeztem az okát. Valaki, akit ő nagyrabecsül és modelleket castingol azt mondta neki, hogy nem nőies az alakja. Túl izmos a lába...

Amikor ezt elmondta, nem reagáltam rá semmit, de nagyon morcos lettem. Itt ez a 22 éves fiatal, aki egyébként értelmes bomba nő, és egy ilyen mondat hatására, elveszíti azt a maradék kis önbizalmát. Mert ez az ember tudja mi a dörgés, hisz modelleket castingol! Tudja. Tudja, hogyan kell a csinos nőket letörni. Igaza van. A lány nem alkalmas modellnek. Mert nem csontsovány, nem látszik ki a bordája. Mert dögös, és nőies a külseje. A pasik a lábai előtt hevernek, de ő mégis letört, nem hitt magában, és nem érezte magát Nőnek. Sőt, nem merte elhinni, hogy tényleg tetszik az uraknak... Úgy örülnék, ha valaki megmondaná miért ilyen elferdült ez a mai világ, hogy a gebe nők a divatosak? Csontsovány nőket keresnek modellnek, és a mai fiatalok igyekeznek ezt a vonalat követni. Ezért mind fogyókúrázik, hisz még a bordájuk nem látszik ki. 

Hallottam olyanról is, hogy fiatal lányokat az utcán megszólítanak, elmondják nekik, hogy milyen csinosak, és pont modellnek valóak. Ezekután behívják őket egy fotózásra. Elmennek a a fotózásra, ahol kiderül, hogy az egy válogatás, majd közlik velük, hogy csinálnak róluk gyorsan pár képet, és ha azok jók, akkor bekerültek az első fordulóba. Ezt vajon miért nem mondták nekik amikor az utcán leszólították őket? Miért hitették el velük, hogy úgy jók ahogy vannak?

Miért a médiának hiszünk, miért a médiából sugárzó dolgoknak szeretnénk megfelelni? Nem elég nekünk a környezetünk visszajelzése?

Nem elég nekünk, ha mi elfogadjuk magunkat? Hisz ha ez sikerül, akkor a környezetünk is elfogad, aki nem, az lemorzsolódik.:) Ezzel sincs semmi baj, hisz valószínű velük már nem vagyunk egy hullámhosszon. Ennyi volt a dolgunk egymással. :) Legyünk hálásak értük, és lépjünk tovább.:)

Az a baj, hogy nem vagyunk belül rendben. Mindig keressük a mégjobbat. De lehet, hogy már megtaláltuk, csak nem hisszük el. Mert valaki azt mondja, hogy az úgy nem jó. Az internet bűvöletében annyi behatás ér minket. A rengeteg önismereti szöveg, a rengeteg fotó a celebekről, (amik sokszor hamis, túlretusált képek), mind mind hatással vannak ránk. 

Nem lenne jobb inkább magunkban keresni magunkat? Elfogadni magunkat? Örülni annak ami van, kihozni magunkból a legjobbat. Olyan jó lenne, ha tudnánk örülni a pillanatoknak, ha nem egy castingoló pasi döntené el, hogy mi milyen nők vagyunk.  Olyan jó lenne, ha tudnánk örülni az apróságoknak is, ha meg tudnánk találni azokat a dolgokat amik boldoggá tesznek minket. Hisz ezek a dolgok abban is segíthetnek, hogy elfogadjuk magunkat, és megleljük a boldogságunkat. Nem azt mondom, hogy ne hallgassunk másokra, sőt. Néha kellenek a külső vélemények, kellenek a barátok, hogy kirángassanak minket egyes helyzetekből, vagy megoszthassuk velük a gondolatainkat. Hisz okosak vagyunk, de sokszor egy külső szem tisztábban lát mint mi, akik benne vagyunk a helyzetben. Bezárva egyedül a saját kis gondolatainkba, nem kibeszélve azokat, néha pont az ellenkezője történik mint amit szeretnénk. Sőt olyan jó lenne, ha hinnénk az elismerő tekinteteknek, bókoknak.:)  A tükörbe nézve higgyük el, hogy szép a hajunk, szemünk, mosolyunk, befelé nézve, hogy jók vagyunk hisz ott a sok jó tulajdonságunk.  Merjünk hinni magunkban, merjük elhinni, a belső kisugárzás nagyon fontos, merjük elhinni, hogy úgy vagyunk jók ahogy vagyunk. 

A képeimen keresztül mindig ezt próbálom megmutatni, szeretném ha viszont látnátok magatokat, azt akik Ti vagytok ott belül. Sokszor ezt nem olyan egyszerű kihozni, de szerencsére azért az alanyok mindig azt mondják, hogy igen, sikerült.:) Nekem pedig az elégedett ember a legnagyobb öröm. :)

Hozzászólásaitokat örömmel veszem. Nektek mi erről a véleményetek?

A galériákban talán találtok erre néhány példát. Ez a kép pedig azt hivatott megmutatni, hogy milyen is a jó modell.Nagyon szép a hölgy, de én azt hiszem, nem szeretnék a helyében lenni.:)

10241331024133  kép forrása: internet

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) fotózás hit média portréfotózás önbizalom önismeret https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/a-media-hatalma Mon, 16 Mar 2015 11:50:00 GMT
Múlt és a képek https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/mult_es_a_kepek Van egy kedves idős házaspár, akivel immár 4 éve ismerjük egymást, így közben kialakult egy barátság is köztük. Tavaly megkértek, hogy tegezzem őket. Mondtam nekik, hogy én ezt nem tudom megtenni, mégiscsak betöltötték a 90. életévüket. Aztán Feri bácsi azt mondta :"Dehát mi már újra gyerekek vagyunk!" :) Mindezt egy cuki mosollyal az arcán. Így azóta tegeződünk a "gyerekekkel", de azért Feri bácsinak hívom.:)

Most sokáig nem találkoztunk, mert hol ők voltak betegek, hol én. Múlt héten jártam náluk, megbeszéltük kivel mi történt, képekben megmutattam merre jártam. 

Elmesélték, hogy fiatalkorukban rengeteget utaztak, és fényképeztek. Mivel pocsék a tv műsor, ezért előszedték a diákat,  ami visszahozza a múltat nekik. Egyszerűen imádják a diavetítős estéiket, mikor vissszaemlékezhetnek a múlt szép pillanataira. 

Viszont arra is rájöttek, hogy alig van kép róluk. :) Mindig a tájat fényképezték, vagy ha esetleg ők is rajta vannak, akkor egészalakos kép, messze állnak, hogy az adott épület, hely jól látszódjon... Ismerős? :) Ahogy Jucika mondta: "Nem látom magam, az arcom! Csak a kabátról tudom, hogy én vagyok, akár az öreganyám is lehetne!" 

Ezt a hibát sokan elkövetjük, hisz azt mondjuk, nem magunkra vagyunk kíváncsiak, hanem az épületre. De minden jel szerint, idős korunkban, már nem az fog számítani, hogy ott állunk a Colosseum előtt, vagy az Eiffel torony előtt, hanem az is, hogy vajh mire gondoltunk, milyen volt az arcunk 20-30 évvel ezelőtt...:) Szépek voltunk? Boldogok? Hjaaaj, és nééézd azt a kis huncutságot a szemében! :)

Tegnap átmentem hozzájuk, mert megkértek, hogy valahogy oldjam meg, hogy a diákból papír képek legyenek. Miközben nézegettük a diákat, ömlöttek a sztorik. Amikor itt és itt voltunk megismerkedtünk ezzel azzal, és emlékszel Feri amikor, és emlékszel Juci....:) Csak meséltek, és meséltek. Közben nevettek, csillogott a szemük. Visszamentek a múltba, a fiatalkorukba, és újra átélték. Egészen felélénkültek tőle, mintha visszafiatalodtak volna. 

60 éve élnek együtt jóban rosszban. Nem volt egyszerű gyerekkoruk, a megismerkedésük viszont egy kedves sztori.:)  Sokmindent átéltek, Jucika nővér volt a háborúban, naplót is írt, aminek egy részét olvashattam... A sok rosszban egymás támaszai voltak, és ugyan náluk is voltak nehézségek, mint minden kapcsolatban, megoldották. Kitartottak egymás mellett. Mert szerették egymást. Egy barátnőmmel beszélgettünk a kapcsolatokról, ahol éppen azt feszegettük, hogy manapság inkább váltás van. Jönnek a nehézségek, és elmenekülünk előlük, nem próbáljuk meg megoldani, megbeszélni, csak menekülünk, mert az kényelmesebb mint szembe nézni a problémákkal. Sokat tanulok ettől az idős házaspártól, akik még mindig nagy szeretettel néznek egymásra. Amikor tegnap is Feri bá azt mondja: "Alszik a kislány...". Ahogy megfogja a kezét Jucikának mikor  ő arról beszél, hogy kezd hülyülni, és mennyire rossz neki, hogy nagyot hall, és minden teher szegény Ferin van.  Meséltek a nehézségeikről is, de mindazok ellenére mégis kitartottak. Most itt vannak egymásnak. Beszélgettünk a barátságokról is. Nem sok volt nekik, tulajdonképpen csak egymásnak éltek. Néha sajnálják, mert ők is rájöttek, hogy milyen fontos a barátság, hogy milyen fontos, hogy a családon kívül másra is tudjunk számítani. Jucika azt mondta, most öregkorukra jöttek rá ennek a fontos mivoltára, és örülnek, hogy sikerült néhány jó embert kapniuk. Karácsony környékén Jucika azt mondta nekem: "Szeretni jó".... Kívánom minden párnak, hogy öregkorukra is így szeressék egymást, ahogy ők.  Semmi sem tökéletes, viták  mindenhol akadnak, de ha ott a szeretet és tisztelet a másik iránt, akkor ezeket úgy tűnik át lehet hidalni. Nekem legalábbis ezt mutatja Feri bá és Jucika....

Eme kis kitérő után vissza a képekhez.:) Nem oly régen áthívtam őket magamhoz, és lefényképeztem őket én is. Jucika először tiltakozott, és a szokásos, régi módon ült a kamera előtt. Azaz mosolytalanul, mert az nem kell. De aztán sikerült nevetésre bírnom őt.  

Láthattok egy példát a "méretezésre". Ezenkívül róluk is. Egyetlenegy közeli kép volt róluk. Érdekes, amit én fotóztam több mint 40 évvel később, az hasonló arckifejezéseket takar, nem?:)

 

Azt hiszem én is elő fogom szedni a gyerekkori képeimet. :) Nosztalgiára fel.:)

 

IMG_5419IMG_5419    IMG_5454IMG_5454   6ed6164d7c16b528d1a31f6b2eea0315c001e28b23aa209495f948826980b60e6ed6164d7c16b528d1a31f6b2eea0315c001e28b23aa209495f948826980b60e

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Szeretet együttélés időskor https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/mult_es_a_kepek Sat, 14 Mar 2015 08:01:18 GMT
Apróságok https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/aprosagok A minap voltam fotózni egy kedves ismerősnél, akinek nemrég született babája.

Azt kell mondjam, tündéri volt a kiskrapek.:) Anyuka bármerre forgathatta, nem volt ott egy szó sem.:)) Amikor kezdett éhes lenni, akkor egy picit sirdogált, de amint kapott enni megnyugodott, és folytathattuk a fotózást.

Apró lábak, apró kezek, apuka tenyerében simán elfértek. Milyen gyorsan megváltozik ez. Milán most még csak párhetes, sokat alszik, és figyeli a világot. Hamarosan egyre nagyobb érdeklődéssel fog nézelődni, felhangzik majd az első kacaj, a hangos sírások, és aztán jön a gagyogás. Unokahúgom mielőtt elaludt volna, mindig azt mondta, hogy "gajgajgajgajgaj", és aztán már aludt is.:)

Apró momentumok, fontos pillanatok, amikre később jó emlékezni. Főleg mikor elhangzik az első szó. Vajon mi lesz az? Vajon kinek a nevét fogja kimondani? :) Aztán jönnek az aranyköpések. :) Pl. Elvittem kirándulni az unokaöcséimet, és volt egy sziklás rész, ami kicsit csúszott. A kisebbik rámnézett és azt mondta: "Azt hiszem, a veszélybe kerültem. "

Olyan jó lenne ha megbírnánk tartani ezt az őszinteséget. Valahol hallottam, hogy amíg kicsik vagyunk őszintén kimertük mutatni az érzéseinket. Sírtunk ha fájt valami vagy éhesek voltunk, nevettünk ha örültünk. Ahol ezt hallottam, ott azt feszegették, hogy vajon hol veszett ez ki belőlünk, és miért? Tényleg! Hol? Miért? :)

Az ilyen pici babáknál minden nap más, szerintem különösen érdemes fotókat készíteni, később mindent papírra vetni amiket mondanak. Jó buli visszaolvasni, főleg ha ezt közösen tesszük majd velük.:)

Ezen a fotózáson készült néhány olyan kép, amire azt mondtuk, hogy 10 év múlva biztosan utálni fog engem azért, mert pl. meztelenül lefényképeztem, de ha olyan cuki volt. :)

 

R_IMG_4116R_IMG_4116   R_IMG_4047R_IMG_4047

 

 

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/aprosagok Wed, 11 Mar 2015 17:52:09 GMT
Tüzes fotózás.:) https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/t-zes-fot-z-s Kedvenc alanyom nálam járt a héten, és lementünk a Dunapartra fotózni.

Készültek képek a vízparton, a homokban, fára mászva, igen jól elvoltunk. Aztán javasoltam, hogy menjünk oda a graffiti falhoz, ami pont nekünk volt ott.:)

Ment a bohóckodás a fal előtt, majd egyszercsak előhúzott egy öngyűjtót. Ugyanis a fal tetejéről fűszálak lógtak be, és gondolta megválik tőlük.

Szuper, gyújts meg, jó lesz a képen! Igen ám, de nem igazán lángolt. Próbálkozott, és nagy élvezettel nézte ahogy az a kis fűszál lángra kap (erről is több kép készült, de azokat inkább nem rakom ki.:)) ) Ez így nem elég! Fogtam egy fűcsomót, és beletűztem a fal tetejébe. 

Most lehet gyújtogatni. Elképzeltem a képet, ahogy lángol a fű, és megvilágítja kedvencem arcát... Majdnem...

Ugyanis amint meggyújtotta a tűz igen gyorsan belekapott a fűbe, és elkezdett felfelé kúszni. Csak kúszott, és kúszott, mindezt egyre gyorsabban tette. Mindeközben persze hullott a pernye a modellemre, aki igen érdekes arcokkal követte a tűz haladását. Majd mondta is, hogy "Andi...ez, így, ez így megy felfele..."

Hoppá, ennek fele sem tréfa, mellette a főút, de szép is lesz, ha az egész oldal lángol.

Már lelki szemeim előtt láttam a helyi újság főcímét: "Lángolt az egész 12-es út!" (mert ugye az újságírók mindig túloznak)  Majd a folytatás...."Őrült fotós és alanya gyújtogatott a 12-es út mellett, mert kellett egy jó kép." 

Lenéztem a földre, hogy mivel is lehetne elérni, és lelökni a lángoló fűcsomót. Sehol egy fa, ám egy faág mégis ott volt....;) Felkaptam az ágat, és lelöktem a lángoló fűcsomót a földre. Így megúsztuk, hogy címlap sztori legyünk.:)

Ezekután úgy gondoltuk, jobb a békesség, így a további képek inkább olyan helyen készültek, ahol nem volt több gyúlékony dolog, csak ami a kézben volt.:)

Szeretem ha zajlanak az események a fotózáson, és jönnek a spontán ötletek.:) Itt ezzel nem volt gond, főleg, mert a házban is folytatódott a fotózás, ahol vizes képek készültek... ;)

R_IMG_3701R_IMG_3701     R_IMG_3727R_IMG_3727    R_IMG_3741R_IMG_3741

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Tűz fotózás. portré https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/t-zes-fot-z-s Sun, 08 Mar 2015 08:27:14 GMT
Retusálni, vagy nem retusálni... https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/retus-lni-vagy-nem-retus-lni Ez itt a kérdés. Az az igazság, hogy nem rajongok a retusálásért.Pontosabban az túlsok retusért. Amikor az embert eleve tökéletesre retusálják, majd az összes bőrhibáját, súlyfeleslegét eltűntetik, és egy porcelán baba lesz belőle.

Gyönyörű képek lesznek, ezzel egyetértek. De a valóságot kapjuk? Vagy a valóság már nem érdekes? Mi a fontos? Hogy a képekről egy sztárnak tűnő valaki nézzen  vissza? Fontos, hogy egyszer azt érezzük, mi is ott lehetünk az újságok címlapján?

Nekem ez kettős.  Fontos, hogy a képeken a legjobb oldalunk látszódjon, de számomra inkább az a fontos, hogy megmutassam ki is  vagy. El lehet bújni sminkek mögé, de vajon tényleg az vagy? Vagy csak utánzod a magazinokat?

Azt szoktam javasolni, hogy legyen egy alap smink, de amikor retusálok, akkor igyekszem meghagyni a jellemző vonásokat. Pattanást, és bőrhibát el szoktam tűntetni, de ha az a bőrhiba nem csak pillanatnyi, hanem pl. egy állandó szemölcs, anyajegy, akkor azt meghagyom.

Az is hozzád tartozik, az is Te vagy. Miért kell eltűntetni, ha a tükörbe nézve úgyis ott lesz? 

Sokan azért mennek el fotóshoz, hogy porcelánbabára retusált képet lásson viszont. A képekkel elégedettek szoktak lenni, sőt, ezek a fotósok igen kapósak. Mert mutat valamit ami Nem te vagy, aki csak szeretnél lenni. Könnyeb elfogadni önmagadat akkor ha egy porcelánra vagy retusálva?

Miért nem vagyunk elégedettek önmagunkkal? Miért nem az a cél, hogy megörökítsük a pillanatnyi állapotot? Mert azt látod viszont a tükörből és nem tetszik? Mert azt mondod, ezért nem megyek fotóshoz, hisz olyan képet én is tudok készíteni ahol látszik a pattanásom, bőrhibám, stb.

Nem. Nem tudsz. Mert nézd meg, hogy milyenek  a családi képek, mennyire vagy mű rajtuk? A szemed mit árul el?

Nekem az a célom, hogy önbizalmat adjak neked a képek által. Eddig mindig sikerült, pedig nem retusáltam tökéletesre az arcokat. De viszont láthattad azt akit szerettél volna, és ami szép az egészben, hogy amikor a tükörbe fogsz nézni a fotózás után, akkor is viszont fogod látni, és a párod is azt kapja aki tényleg vagy.

Összzefoglalva, úgy gondolom, van ahol kell a retusálás, de csak óvatosan vele.:)

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Retusálás fotózás önbizalom https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/retus-lni-vagy-nem-retus-lni Sat, 07 Mar 2015 07:27:20 GMT
Mi a helyzet az önbizalommal? https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/mi-a-helyzet-az-nbizalommal Mi a helyzet az önbizalommal? 

Olvastam egy cikket ami arról szólt, hogy gyerekkorunkban még szerettünk pózolni a  kamerának, és aztán ez elveszett. Valahol elveszett.

De a kérdés, hogy hol?

Talán éppen ott, hogy a tv-ben mást se látunk csak tökéletes embereket, a magazinok állandóan a fogyókúráról beszélnek. Valahogy más az értékrend. 

Ma az a trendi, hogy fiatalon elmész bulizni, iszol, cigizel. Ha ezt nem teszed 15 évesen, akkor kilógsz a sorból. Ismerek olyan fiatalt, aki gyerekkorában még modellkedni is járt, csinos lány, de a környezete elvette az önbizalmát. Nem volt hajlandó beállni a sorba, nem kezdett el inni, nem sminkelte magát 15 évesen. A társai pedig kezdték kinézni. Ő pedig kezdett egyre jobban bezárkózni. Nem akart megfelelni a környezetének, ezért kezdték kizárni.  Kezdett fiúsan viselkedni, kezdett úgy is öltözködni. Persze az osztálytársai gúnyolták őt, hogy miért nem iszik velük, miért nem hord miniszoknyát a suliban.

Egy nyitott lányból a környezeti hatásokra egy bezárkózott valaki lett. Valaki, aki elvesztette az önbizalmát, pusztán azért mert nem akarta felvenni a mai szokásokat. A tv-ben, újságokban másról sem szólnak a történetek, csak arról, hogy légy műbaba. Semmi bajom azzal, hogy valaki csinosan öltözködik, szolidan sminkeli magát, hozzátartozik a női mivolthoz. De azzal már van bajom, ha az emberek csak a külsőségeknek akarnak megfelelni, ha menni akarunk a tömeg után, ezáltal elvész az egyéniség. Azért mert valaki nem tíz deka, még lehet szép, és értékes ember. 

Sokszor a képeken látszik, hogy mennyire nincs önbizalmuk az embereknek, félnek attól amit viszont fognak látni. Van egy rossz énképük.

Mikor megmutatom nekik a képeket, felderül az arcuk, és láthatóan kezdenek másképpen viselkedni a kamera előtt. Nyíltabb tekintet, magabiztosabb tartás. Szerencsés esetben ez az állapot kitart hosszabb ideig. Ha elhisszük, hogy értékesek vagyunk, ha nem a külső szavak számítanak, akkor visszanyerhetjük önbizalmunkat.

 

Fontos, hogy higgyünk magunkban. Próbáld ki.:)

 

Ehhez tartozik egy video, ami elindította ezt a gondolatmenetemet,  szerintem érdemes megnézni.:) Kattints. >>>

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Fotózás önbizalom https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/mi-a-helyzet-az-nbizalommal Fri, 06 Mar 2015 16:06:04 GMT
Pillanatok https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/pillanatok Ez egy fura téma lesz azt hiszem, de számomra mégis köze van a képekhez.

Tegnap valaki meghalt. Váratlanul. Reggel még semmi nem volt vele, aztán 3 órával később elment. Egy barátnőm megkérdezte: Ennyi egy ember?

És tényleg. Ennyi egy ember? Ennyi. 

Az én alap mondatom, a mindent ami jó. Igyekszem eszerint élni, és megadni magamnak, és másoknak is ami jó. Sokaknak ez meglepő, hogy még az apróbb dolgoknak is tudok örülni, mint pl. a napsütésnek, a tavaszi rigó füttynek. Van aki nem hiszi, hogy ez igaz lehet. Ez is elgondolkoztatott. Az embereknek furcsa, ha sokat mosolyogsz. Hisz annyi gondunk, problémánk van, megint emelték a benzint, a gyerek nem jól tanul, hülye volt a szomszéd, tsb.. Igen. Ezek itt vannak a midennapjainkban. De én igyekszem nem ezekre helyezni a hangsúlyt. Hisz látható... Egy pillanat az élet...

Két lehetőségünk van: A pohár félig üres, vagy félig tele. Amikor bármikor bekövetkezhet a búcsúzás, akkor miért a félig üres pohárral foglalkozzak?

A képeimmel igyekszem megörökíteni a pillanatot. Egy rendezvényen, esküvőn, visszaadni a hangulatot. Mert milyen jó lesz visszaemlékezni arra, hogy milyen boldog voltál az esküvődön, vagy a szüleid mennyire örültek nektek.

Szeretem, ha a képeken mosolyognak az alanyok. Persze nem az eröltetett mosolyt, hanem az igazi, belülről fakadó mosolyt. Ezért igyekszem is tenni. Igyekszem ellazítani a kamera másik végén állót. Annyira keveset mosolygunk, pedig az emberek szépek, ha mosolyognak, és mint tudjuk, a mosoly varázsol...:)

Azt is szeretem, ha képeimmel mosolyt csalhatok az arcokra, vagy egyszerűen csak örülnek. Nekem ez nagyon fontos, hogy pozitív érzést váltsak ki a képekkel.

Érdemes a  gyerekekről is  megörökíteni az állapotokat, pillanatokat. Olyan viccesek tudnak lenni, és olyan gyorsan nőnek.:)   A családtagjaimat szoktam fotózgatni, és hihetetlen micsoda változások történnek fél év alatt is. Persze ők gyerekek, látványosabb a változás, de amikor visszanézem saját magamat a régi képeimen, néha nagyon vicces látnom magam.:)  A másik pedig, hogy ezek a régi képek szép emlékeket idéznek fel, sztorik jönnek elő.

Van 2 barátnőm, akiket 18 éve ismertem meg Londonban. Azóta is tart a barátságunk, és mikor találkozunk, ami nem túl sűrű, akkor mindig készül egy közös fénykép. Kifejezetten jó visszanézni. 

Van egy kedves házaspár, akiket rendszeresen fotózok. Az első házassági évfordulójuktól fotózom őket, a szobáik falán ott vannak a róluk, és azóta az aprónépről készült képek is. Már ismerjük egymást, a fotózások jó hangulatúak, és ők is nagy örömmel nosztalgiáznak a képeken.

Fontosak a pillanatok, fontosak, hogy mindent megéljünk, és én szeretem megörökíteni is a fontos pillanatokat. Ami lehet, hogy csak nekem fontos, de mit számit, ha nekem jól esik?:)

Javaslom, hogy örökítsük meg a babánk fejlődését, a szerelmünkkel töltött időszakokat, a nagyszüleinket, szüleinket. Nem tudom ti hogy vagytok ezzel, de én szeretem visszanézni ezeket a képeket, szeretem visszanézni a képet, ahol a nagymamámmal le vagyok fényképezve. Ő már nincs, de a kép segítségével mégis itt van....

Csak egy pillanat. Ennyi van. Ez lehet hosszabb, rövidebb.

Éljük, úgy ahogy szeretnénk, és részemről az a pohár félig tele.;)

 

 

]]>
andrea@ivoryfoto.hu (Ivoryfoto) Pillanatok fotózás https://www.ivoryfoto.hu/blog/2015/3/pillanatok Thu, 05 Mar 2015 23:06:00 GMT